Megmutatom, hogy hogyan lépj ki az untig ismételt émárkasémákból, hogy végre kialakíthasd a hozzád passzoló egyedi, másolhatatlan sikerreceptet: azt az énmárkastruktúrát, stratégiát és kommunikációt, ami összhangban áll Veled - hogy végre a trendek követőjéből azzá válj, aki képes magára szabni azt, amit tanul, ezáltal a saját, egyszeri és megismételhetetlen újtát tapossa ki.

Ha bárhogyan építhetnél énmárkát,

hogyan csinálnád?

Ahol láthattál:

üdv.,Oravecz Nóri vagyok,
énmárkamarketing szakértő.

Az elmúlt 16 évben írtam már 9 bestsellert 📚, ami több, mint 160 000 példányszámban kelt el 🤯, több, mint 100 teltházas előadást tartottam országszerte 🤯, voltam az egyetlen blogger a Forbes Legnépszerűbb Social Media Arcok listáján 🏆, heti 1 milliós eléréssel és éveken át tartó aktív médiafigyelemmel még a csapból is én folytam huszonévesen🚰, majd váltottam és azóta több, mint 4000 óra konzultációt tartottam énmárkaépítőknek, a Forbes MAKERS énmárka mentora vagyok, tanultam dokumentumfilmkészítést New Yorkban 🍎, adtam elő az amerikai TEDxBuckhead-en 🎤, dolgoztam nemzetközi startupokkal és startup stúdiókkal 🚀, interjúztattam nemzetközi világsztárokat a HuffPost számára👩‍🎤, elindítottam a szerelemprojektemet, a nemzetközi videós interjúsorozatomat🎙️, és egy ház árát költöttem 2017 óta tanulásra és utazásra a világ körül ✈️,- mindezt egy alig 1000 fős zárt csoportból finanszíroztam 5 éven át, természetesen hirdetés, befektetők és milliárdos szeretők nélkül. 😃

Wolf Gábor, Marketing Commando

"Az énmárkaépítés tudománya abszolút az ő nevéhez köthető itthon, ideje legnagyobb részét elkötelezte a tanulás mellett, ráadásul főleg külföldön. Marketingesnek Amerikába menni olyan, mint szakácsnak Franciaországba."

Énmárkamarketing folyamatok és ábrák

  • Életciklus-modell

    Ez az ábra évek óta a munkásságom alapja. 2019-ben az amerikai TEDxBuckhead-en erről tartottam előadást. Az ábra storytellingtől kezdve, termékfejlesztésen át számtalan formában használható.

    Mutasd a TEDx előadást!

  • Az énmárkaépítés stádiumai ábra

    Ezt az ábrát azért hozotam létre, hogy egy olyan mankót tudjon adni a szakértői énmárkád életútjához, aminek köszönhetően sokkal fenntarthatóbban tudsz tervezni és építkezni, többé nem kell azon aggódnod, hogy most akkor a szintedhez megfelelő stratégiát választottál-e..

  • Kampánykommunikáció modell

    Ezt az ábrát azért hoztam létre, hogy megoszthassam Veletek a stratégiát, amit lassan 10 éve használok értékesítésre - ennek köszönhetem, hogy hirdetés nélkül is több, mint 160 ezer példányt adtunk el a könyveimből, és ennek köszönhetem azt, hogy a kurzusaim és az élő programjaim rendszerint teltházasak. Tanulj róla ITT.

Teljesen mindegy, hogy mit csinálok, minden energiámmal ugyanazt a célt szolgálom:

Arra inspirállak, hogy szánj időt arra, hogy megértsd, hogy mi van a kezedben és hogyan működik, és tanuld meg végre bátran és magabiztosan használni (és elfogadni), hiszen az, ami a kezedben van már bőven elég ahhoz, hogy eljuss oda, ahova szeretnél.

Hiszen indulhatsz egy Vizslás-Újlaki két utcás faluból lehetőségek, politikai hátszél, hitelek, kapcsolatok és milliárdos szeretők nélkül KIZÁRÓLAG egy laptoppal és internettel BÁRMIT elérhetsz, és olyan életet élhetsz, amilyet csak szeretnél - nyomot hagyva a világban és jobbá téve azt.

Hogyan lett egy kollégiumi szobában elindított 2007-es blogból 9 bestseller, és hogyan jutottam el odáig, hogy az ország legnépszerűbb énmárkáival dolgozom, és világsztárokat interjúztatok, amikor épp nem nemzetközi ügyfelekkel dolgozom?

“Oravecz Nóra (már) huszonévesen szinte mindenkinél
többet tudott a korszerű marketingről.”

Forbes 🗞️

Könyveket is írtam a témában (is) 📚

Van egy ötletem - Hogyan építs énmárkát?

A Van egy ötletem kihagyhatatlan azok számára, akiket érdekelnek a közösségimédia-sztárok kulisszatitkai vagy az énmárkaépítés kipróbált és bevált módszerei, de azok számára is nélkülözhetetlen, akiknek van egy ötletük, amit az online világban szeretnének megvalósítani.

Énmárka tervező - Az ötlettől a megvalósításig

Egy ötlet kidolgozása és megvalósítása, egy vállalkozás beindítása rengeteg feladattal és nehézséggel jár. Ez a tervezőnapló társad lesz az úton akkor is, amikor senki sem hisz benned, vagy amikor nehézségekbe ütközöl. Sosem leszel egyedül, én ugyanis végig melletted leszek, és miközben a cél felé haladsz, olyan történeteket osztok meg veled, amelyek segíthetnek, hogy semmilyen nehézség se vegye el a kedved.

Az ország legnépszerűbb szakértői, tanácsadói, podcasterek, bloggerek, influencerek, TikTok sztárok, CEO-k, befektetők, VC-k, hazai hírességek, és természetesen kezdő énmárkaépítők is a csoport tagjai 2017 óta.

Élő, ingyenes előadások minden második héten.

Tarts velünk - már nagyon várunk!

(A beengedés a kérdések megválaszolásához és meglévő, szakmai, aktív social felületekhez kötött.)

Csatlakozz az ingyenes Énmárkaépítők zárt csoporthoz a Facebookon!

Hogyan tanulhatsz tőlem?

Az ingyenes tartalmakon kívül januártól tematikus workshopokkal érkezem, emellett pedig továbbra is évente legalább 3 prémium, csoportos, élő mesterkurzust tartok.

Visszatérnek a mini kurzusok!

Tartalomgyártás kickstart

Tarts velem, és megtanítom, hogy hogyan nyerj ki könnyedén ütős, magas elérést generáló tartalmakat a hétköznapokból anélkül, hogy megerőltetnéd magad. Mindig is érdekelt, hogy hogyan építhetsz bizalmat? Szeretnél egyszer és mindenkorra leszámolni a tartalomgyártás körüli feszültséggel és stresszel? Minden vágyad, hogy önmagában a tartalmaid eladjanak és megtöltsék a naptáradat? A Tartalomgyártás kickstart során megosztom azt az eszközt, ami stresszmentessé, könnyeddé, és a szó minden értelmében eredményessé teszi a tartalomgyártást.

Hogyan dolgozhatsz velem?

Vedd vissza az irányítást, kapcsolódj vissza az énmárkádhoz, és értsd meg, hogy ki vagy, hol tartasz, mi tesz boldoggá, mi működik Neked, és arra építsd a vállalkozásodat - nem az elvárásokra, nem arra, hogy mi mutat jól, nem a trendeket követve, hanem azokat formálva.

60 perces konzultáció

Úgy érzed, hogy nem látod a fától az erdőt?

Érdekel, hogy mi van még az énmárkádban? Mindent megadnál azért, hogy valakinek végre feltehesd azokat a kérdéseidet, amikkel senkihez sem tudsz fordulni?

Mit hol?

  • Szolgáltató vagy, szakértő vagy tanácsadói énmárkát építesz? Tarts velünk! Tarts velünk, hiszen minden második héten ingyenes élő elaődással érkezem csak a tagoknak!

    A beengedés feltétele a kérdések megválaszolása, és a feltételeknek való megfelelés.

  • Tarts velem, ugyanis hétfőtől péntekig reggelente hasznos vagy épp inspiráló hangüzenetekkel várlak.

  • Kérdésed van? A broadcast csatornán rendszeresen megválaszolom a beküldött kérdéseiteket.

  • Ha valamibe beleszerettem az évek alatt, az nem más, mint a folyamatábrák. Az egész az első konzultációk során kezdődött, amikor a fejemben élő, számomra természetes folyamatokat próbáltam átadni az ügyfeleimnek. Miután elmélyültem a hagyományos marketing folyamatábráinak világában, számtalan olyat fejlesztettem belőlük, ami teljes egészében az énmárkaépítésre hangolt, és segít megérteni annak működését.

    A folyamatábrákat ezen az oldalon találod.

  • Évente legalább három teltházas tematikus webinárt hirdetek meg a social felületeimen. Kövess, hogy még véletlenül se maradj le róluk!

  • Kezdőknek, újrakezdőknek és haladóknak egyaránt.

  • Évente 2-3 élő, tematikus csoportos, szuperintenzív kurzust hirdetek meg. Kövess a social felületeken, hogy elsőként értesülj róluk!

  • Amennyiben szeretnél velem dolgozni, a Dolgozz velem fül alatt olvashatsz a Fókusz programról.

A legjobbaktól tanulok 👩‍🎓

A 2014 óta tartó világkörüli tanulmányutam eredményeképp volt szerencsém világsztárokkal készíteni interjút többek között a HuffPost, Entrepreneur, Thrive Global, Le Miami, a Cosmopolitan vagy épp a kanadai Swagger magazinok külsős szerzőjeként. A tanulmányutam eredményét az atlantai TEDx-en osztottam meg 2019 végén, miután elvégeztem a New York Film Academy dokumentumfilm-készítés kurzusát, vizsgafilmemben Ryan Serhantet és social media csapatát mutattam be.

A mentoraim a mai napig közülük kerülnek ki:

Philip Zimbardo, Joseph Gordon-Levitt, Máté Gábor, Whitney Port, Hayden Cox, World Surf League, Ushuaia, Dyro, Kungs, Hardwell, Tony Conrad, Dr Oz, Michael Stevens, James Chardon, Murad and Nataly Osmann #followmeto, Martin Garrix, Justin Rosenstein, Alex Clare, Oh Wonder, Fedor Holz, Adele Gutman, Jake Paul, Penn Badgley, Radhika Sanghani, Ryan Serhant, Lost Frequencies, Alex Clare, Mika Watkins, Alex Clark, Adrian Vazquez, Matt Komo, Armin van Buuren, Don Diablo, Satori, Scott Cavalheiro, Cal Henderson, David Schneider, Oh Wonder, Jeff Schumacher

Kapcsolat

You’ve made it. Now what?

2023-ban indítottam útjának a szerelemprojektemet, amit teljes egészében én hoztam és hozok létre, és én finanszírozok: a saját nemzetközi podcast csatornámat You’ve made it. Now what? címmel.